Nemrég egy érdekes cikket találtam Semmelweis Ignácról. Azt talán mindenki tudja, hogy neki köszönhetően kezdték bevezetni kórházakban a (fertőtlenítőszerrel történő) kézmosást, aminek köszönhetően drasztikusan visszaesett a gyermekágyi lázban elhunytak száma. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy Semmelweis igen sokáig jelentős falakba ütközött, csak lassan sikerült elérnie hogy a kézmosás elterjedjen a kórházakban.

Egy részlet a Wikipedia oldaláról:

„Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották.”

Nézzük meg, hogy milyen statisztikai bizonyítékot tartottak abban az időben „komolytalannak” (lásd fenti ábra). A kézmosás bevezetése előtt a várandós anyák kb. 15%-a hunyt el gyermekágyi lázban, de volt olyan hónap amikor ez a szám majdnem elérte a 20%-ot. A kézmosás bevezetése után drasztikusan csökkent a halandóság (5% alá), majd a szigorítás után ez tovább csökkent, volt olyan hónap, amikor egyáltalán nem haltak meg gyermekágyi lázban.

Azonban Semmelweis ezen intézkedése egyáltalán nem volt népszerű kollégái körében, és mikor lejárt a szerződése 1949 márciusában, akkor nem hosszabbították ezt meg. Az ábrán nem látszik, de miután kilépett, a gyermekágyi halandóság újra nőtt ebben a bécsi kórházban.

Az ember szinte hülledezve olvassa a fenti történetet (pedig a tudománytörténetben ez nem is annyira ritka jelenség, mint gondoljuk). Ahhoz, hogy megértsük, miért végződhetett „kudarccal” Semmelweis kísérlete ezen a bécsi klinikán, egy kicsit az emberi gondolkodás és tények kapcsolatára kell fókuszálnunk. Ezt legjobban talán Nietzsche fogalmazta meg az alábbi mondatában:

„Nincsenek tények, csak interpretációk.”

Korunkban, amikor soha nem látott mennyiségben generálódnak adatok, talán meglepőnek tűnik a fenti mondat. Hogyhogy nincsenek tények – az egész civilizációnk alapja a tudományra épül, azok pedig a tényekre. Ezt nem is vitatom, de ha a hétköznapi döntéseket vizsgáljuk meg, akkor fura ezt kimondani, de a fenti megállapítás többnyire igaz. Pontosabban én úgy fogalmaznék, hogy „tök mindegy mik a tények, az a fontos hogy milyen következtetést vonunk le belőlük!”.

Most vizsgáljuk meg újra Semmelweis történetét. Tegyük fel, hogy a főnöke látta a fenti diagramot, de a számok nem győzték meg, sőt Ő egy teljesen más trendet olvasott ki belőle, lásd a következő ábra:

Semmelweis főnöke azt olvasta ki a számokból, hogy már jó 1 évvel a kézmosás bevezetése előtt egy kis belső reform volt a kórházi protokollban (amit történetesen Semmelweis főnöke indított el), és Ő a számok alapján azt látja, hogy ennek a „protokoll-reformnak” volt elsődlegesen köszönhető a gyermekágyi láz visszaszorulása (a 15% feletti értékről lement 5% körüli értékre 1847 elején és azóta ez „stagnált”, igaz még volt egy „kis” kiugró érték 1847 közepén).

Az olvasó tudja, hogy Semmelweisnek volt igaza, de ott és akkor az igazgató „interpretációja” döntötte el a kézmosás „sorsát”.

De az is lehet, hogy nem így történt. Ha megnézzük, mikor szűnt meg Semmelweis munkaviszonya a kórházzal, akkor látjuk, hogy ez 1849 márciusában volt, épp akkor amikor a magyar szabadságharc nyerésre állt. Lehet, hogy Semmelweis osztrák főnöke egyszerűen bizalmatlan volt egy olyan valakivel szemben, akinek az országa hadban áll az Ő országával. Ez is egyfajta „interpretáció” – nem szakmai okok döntöttek, hanem bizalmi okok.

Hogy miért lehet tanulságos ez a kis történet számunkra?

Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be, hogy a fentihez hasonló történetet legalább egyszer már mi is átéltük. Adatelemzők nap mint nap szembesülhetnek azzal, hogy hiába egyértelműek a számok, a menedzserek teljesen más konklúziót vonnak le ezekből – azaz máshogy „interpretálják” a számokat.  Milyen okai lehetnek ennek?

• menedzser egyszerűen nem érti a számokat (amit természetesen nem vall be), és ezért von le téves következtetéseket, vagy
• a menedzser valamiért nem kedveli az elemzőt, ezért személyes okok miatt „interpretálja” máshogy a számokat, vagy
• a menedzser egyéni érdeke nem egyezik a cég érdekével az adott kérdésben, és ezért „interpretálja” máshogy a számokat.

Sajnos ilyen esetekben már nem sok mindent tehet az elemző, csak szomorúan felidézheti újra meg újra Nietzsche sorait: „Nincsenek tények, csak interpretációk”.

Ha mégis tenni szeretnél az ilyen pillantok ellen, a Picasso és Sherlock tréningeken elsajátíthatod azokat a technikákat, amelyek segítségével érvényesítheted saját álláspontodat.

(Szerző Data Literay coach és a Láncrekació podcast alapító tagja)