Következő képzések

Kihelyezett képzések

Az adatelemzés humán faktora. 

A képzések célja, hogy az itt tanult módszerek, prezentációs technikák segítségével a vállalatokon belüli kommunikációs szakadékokat felszámoljuk, azaz hogy az elemzések ténylegesen hasznosításra kerüljenek:

  • egyrészt olyan elemzési módszertanok bemutatása, melyek segítségével az üzleti oldal számára a hasznos információk lesznek kinyerhetők (Sherlock)
  • másrészt olyan vizualizációs technikák  bemutatása,  amelyek segítségével mások számára is érthetőek lesznek elemzési eredményeink (Picasso).
  • harmadrészt prediktív modellezés és üzleti célú alkalmazásainak bemutatása (Nostradamus).

A képzések célja az adatelemzések humán faktorának erősítése.  A siker mindig az elemzők és a döntéshozók együttműködésén múlik. Aki részt vesz ezeken a képzéseken, azok képesek lesznek a másik oldal fejével gondolkodni.

A képzések nemcsak elemzőknek szólnak, hanem azoknak is, akik „fogyasztják” az elemzéseket. Az elemzési eredmények (táblázatok, grafikonok) megfelelő értelmezése sokszor ugyanolyan kihívás, mint az adatok elemzése. Képzéseim segítségével a menedzserek, vezetők is képesek lesznek gyorsan, a lényeget azonnal kiszűrve diagramokat olvasni. 

Ha valaki adatolvasási, adatelemzési képességein szeretne javítani, akkor a Sherlock Holmes workshopot javaslom, míg ha valaki prezentációs és adatvizualizációs technikáján szeretne javítani vagy jobban szeretné megérteni a diagramok világát, akkor a Pablo Picasso workshopot javaslom. Ha valaki szeretne mélyebb szinten elemezni, szeretne gépi tanuló algoritmusokat alkalmazni üzleti környezetben, akkor a Nostradamus kurzusomat javaslom.

Cégek kérhetnek kihelyezett tréninget minimum 3 fős létszámtól. Ebben az esetben az időpont és helyszín közös egyeztetés alapján kerül véglegesítésre.
Kihelyezett tréningek

Picasso

Picasso – „Nem keresek. Találok!”
Napjainkban az adatelemzési piac egyik legdinamikusabban fejlődő területe az adatvizualizáció.

Bővebben »
Kihelyezett tréningek

Picasso szkeccs

Picasso – „Nem keresek. Találok!”
Napjainkban az adatelemzési piac egyik legdinamikusabban fejlődő területe az adatvizualizáció.

Bővebben »
Kihelyezett tréningek

Sherlock

Sherlock – „Semmi sem megtévesztőbb, mint a nyilvánvaló tény”
Data Literacy, az adatolvasási képesség egy olyan képesség, amikor valaki képes az adatokban lévő érdemi információkat megtalálni, és ezek közt képes priorizálni.

Bővebben »
Kihelyezett tréningek

Nostradamus

Prediktív adatelemzés A-től Z-ig
Vajon mennyire lehet előrejelezni  a jövőt? Emberiség egyik ősi kérdése. A modern adatelemzési módszertanok segítségével egyre több cég készít ún. prediktív modellt, azaz olyan modellt melynek segítségével előrejelezhető valamilyen mértékben a jövő.

Bővebben »
Kihelyezett tréningek

Csapatépítés

A csapatépítés során hasonló jellegű feladatok kerülnek megoldásra, mint a tréniegeken, de a csapatépítő tábor jellegénél fogva kevésbé kötött, mint egy hagyományos kurzus.

Bővebben »

    Regisztráció/érdeklődés

    Online tréningek:

    Kihelyezett tréningek:


    A workshopok szakmai partnere a Statistical Products Hungary Kft. Köszönöm, hogy az oktatás megtartásához biztosították az IBM Modeler 18.2.1 szoftvert.
    sixtep_uj_logo
    A workshopok szakmai szponzora a Sixtep Kft.