Nem tudom feltűnt-e az olvasónak, hogy a népi bölcsesség mennyire hallgatás párti a beszéddel szemben. Néhány példa, hogy mire is gondolok:

„Hallgatni arany, beszélni ezüst”

„Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”

„Sok beszédnek sok az alja”.

Azt hiszem azzal nehéz vitatkozni, hogy másokat értő hallgatás nagyon fontos a hétköznapi kommunikációban. Ráadásul ez első pillanatra nem is tűnik túlságosan nehéz feladatnak.

Elég, ha összeszorítjuk a szánkat és kinyitjuk a fülünket.

Vagy mégsem ennyire egyszerű?

Nemrég egy rendkívül érdekes cikket olvastam arról, hogy a hallgatásnak 4 különböző alesete van.

Befogadó („immerse”): ez tűnik a legegyszerűbbnek, ilyenkor a beszélő információt akar közölni velünk, érdemi reakciót nem vár tőlünk (legfeljebb tisztázandó kérdéseket). Ilyen helyzet lehet egy hét eleji munkahelyi eligazítás vagy akár egy tréning. A hallgató elsődlegese feladata, hogy szivacsként minél több információt felszívjon.

Tisztázó („discern”): mindenkinek az életében vannak elágazási pontok, amikor több alternatíva közül kell dönteni, de sajnos nincs egyértelműen jó vagy rossz döntés. Ilyen esetben az elsődleges elvárás felénk, hogy segítsünk rendet tenni a káoszban. Ilyen helyzet az, amikor egy vezető coach-hoz fordul. Nem a probléma megoldását várja tőle, csak segítséget abban, hogy később Ő maga tudjon dönteni.

Megoldó („advanced”): ez az a szituáció, amikor konkrét megoldást várnak tőlünk. Ilyenkor a beszélő bizonyos tekintetben átadja a terepet nekünk, neki elfogytak az ötletei, és tőlünk vár valamilyen új impulzust. Ilyen helyzettel elég gyakran találkozunk mi elemzők. Pl. egy kockázatkezelő a hagyományos statisztikai módszerekkel már nem tud jobb kockázati modellt építeni, és megkér egy adatelemzőt, hogy készítsen prediktív modellt gépi tanuló eljárásokkal.

Együttérző („Support”): ilyenkor semmi mást nem várnak el tőlünk, mint hogy közösen örüljünk vagy szomorkodjunk, és egyfajta érzelmi támogatást nyújtsunk. Ilyen szituáció minden privát kapcsolatban előfordulhat, és persze munkahelyen is – de tapasztalatom az, hogy ha tehetjük, ilyenből próbáljunk kimaradni. Több ilyen beszélgetés után nagyon könnyen kerülhetünk „lelki szemetesláda” pozícióba, ami egy igaz „karrier zátony” pozíció.

Nagyon fontos!

SOSEM A HALLGATÓ DÖNTI EL, hogy melyik pozícióba kerül, hanem a BESZÉLŐ!

Ha valaki csak információt szeretne közölni velünk, akkor legyünk „Befogadók”, még ha lennének is jó ötleteink. Ha valaki probléma megoldását várja tőlünk, véletlenül se a „Támogató” szerepet vegyük fel (azaz ne kezdjük el vigasztalni!).

Amit viszont nagyon könnyen fel lehet cserélni, az a „Tisztázó” és a „Megoldó” szerep. Pedig a kettő nagyon nem ugyanaz. Az első („Tisztázó”) esteben a beszélő akar dönteni, és „csak” abban vár segítséget, hogy Ő el tudjon jutni a döntéshozás pillanatáig! És nem azt akarja, hogy mi oldjuk meg a problémáját. Ha ilyenkor átmegyünk „probléma megoldóvá”, nemhogy nem segítünk, de a kezdeti káoszt még tovább növeljük!

Persze kérdezheti az olvasó, hogy egy ennyire HR témáról miért éppen én írok?

Korábban sokat írtam az adatkommunikáció jelentőségéről, azaz arról hogy az adatelemzési projektekben miért fontos megfelelő kommunikáció kialakítása az üzleti és az adatelemzői oldal között. Azonban ha kommunikáció szót halljuk, akkor hajlamosak vagyunk csak arra gondolni, hogy MI hogyan beszélünk másokhoz! És nem jut eszünkbe, hogy a jó kommunikációnak a professzionális hallgatás is a része.

Tapasztalatom az, hogy mi elemzők nem vagyunk igazán erősek a „hallgatásban”. Jómagam például pocsék „Befogadó” hallgató vagyok (és még pocsékabb „Támogató” ), aminek egyszerűen az az oka, hogy hajlamos vagyok minden szituációban „Megoldó” vagy „Tisztázó” lenni. Sok elemző esetében, azonban inkább az a probléma, hogy leginkább csak a „Befogadó” pozíciót hajlandó felvenni, ami miatt sokszor az adatelemzések megragadnak egyszerű adat leválogatás szintjén.

Korábban írtam, hogy nagyon könnyen össze lehet keverni a „Tisztázó” és a „Megoldó” szerepet. Ez számunkra, adatelemzőknek különösen érzékeny terület.

Vannak olyan üzleti problémák, ahol döntéstámogatást várnak el tőlünk (azaz „Tisztázó” szerepet). Ilyenkor az adatelemzés célja a döntési szempontok priorizálása statisztikai vagy más adatelemzési módszerekkel. Az elemzés végén nem kell javaslatot tenni a döntésre! A cél egyszerűen az, hogy az adatelemzési eredményeinket minél érthetőbben prezentáljuk a üzleti döntéshozók számára.

Vannak persze olyan üzleti problémák, hogy valamilyen megoldást várnak tőlünk – pl. segítsünk növelni az értékesítést, csökkenteni a selejt számot és így tovább. Ilyenkor egy olyan modellt várnak tőlünk, melynek alkalmazása javít a meglévő folyamatok hatékonyságán. Ennek megfelelően a prezentációban ilyenkor minimalizálni kell az elemzési eredmények bemutatását, a modell hasznosítására kell összpontosítanunk – hisz „megoldást” vártak el tőlünk, nem „tisztázást”.

Érdekel a téma? Te is szeretnél jobban „hallgatni”? Nyugodtan vedd fel a kapcsolatot velem! Segítek karriered építésében!